Talán 1985 tavaszán történt. Hétágra sütött a nap és rengetegen voltak a Vásáron. Akkoriban nagy szám volt a BNV-re eljutni. Vidéki kisiskolásként különösképp. Szinte misztikus töltetet kapott ez az esemény, hiszen a pavilonokban sok olyan dologgal találkozhatott az emberfia, amit azután soha többet nem látott viszont a boltok polcain. No persze a "dollár bolt" mint mindig, itt is kivétel.
Otthon kaptam egy százast zsebpénznek. Ennyiből akkoriban egy vadi új jugoszláv kiadású Asterix vagy Talpraesett Tom képregényre is futotta volna. Elhatároztam, hogy valami igazán nagyszerűt fogok a zsebpénzemből venni, valami emlékezeteset. Nehezen bár, de ellenálltam a gofris és hot-dogos kísértőknek és még a dobozos kólára is nemet mondtam. Lelkesen róttam a pavilonok útvesztőit nagyapám társaságában, akit nem meglepő módon egész más csodák vonzottak mint engem. A pénz a zsebemben lapult. Az idő szállt. Vásárfia sehol. Hát szégyenszemre fúróhegyet már csak nem veszek kilenc évesen. Javában délután volt, amikor az egyik hétköznapinak látszó pavilon sarkában megnyílt aprócska féregjáraton keresztül egy másik időbe és egy másik galaxisba kerültünk.
Réges rég, egy messzi-messzi galaxisban... Csillagok háborúja! Anyám. Nem hiszem el. A saját szememmel láthattam, amint a Hoth jeges hómezőin vívják élet-halál harcukat a felkelők, azt is, ahogy az Endor holdjának égig érő fái között békésen megbúvó ewok falut támadás éri és ki tudja még mi minden egyebet, amit ifjonti elmém nem volt képes a nagy megrázkódtatástól megőrizni. Alig tudtam magamhoz térni a nagy ámulatból, ám nagyapámat "érthetetlen módon" nem nyűgözték le a diorámák. Valamit dörmögött a fajin fúróhegyekről és, hogy menni kéne, mer' bezár az egész kóceráj, aztán van egy pavilon, ahol a kiállított termékeket meg lehet vásárolni, ki tudja akad tán ott ilyen dzsedi bábú is vagy hogy is hívtad.
Obi-van szelleme nem hívta erősebben Luke-ot, mint engem a nagyapám. Éreztem, amint a mindenható erő szétáradt testemben és eltöltött egy új remény. Sietve száguldottunk a térképen jelölt épület felé, ahol kígyózó sorokban álltak az emberek. A várakozás örökkévalósága alatt megkísértett a sötét oldal. Elképzeltem, hogy épp a legutolsó figurákat gyömöszöli a nejlonzacskójába egy önelégült vevő, de ha van is elég, akkor meg biztosan csillagászati összegekbe kerül egy figura és hiába állok sorba a nyamvadt százasommal. Minden hiábavalóság ellenére kivártam a soromat.
Elképesztő szerencse, vagy tán egyenesen csoda volt, hogy mindössze 99 forintba került egy figura. A választék sajnos már nem volt ennyire mesés. Ha az emlékezetem nem csal, a teljes készlet Jabba udvartartásának 2-3 rosszarcú képviselőjére szűkült.
Otthon kaptam egy százast zsebpénznek. Ennyiből akkoriban egy vadi új jugoszláv kiadású Asterix vagy Talpraesett Tom képregényre is futotta volna. Elhatároztam, hogy valami igazán nagyszerűt fogok a zsebpénzemből venni, valami emlékezeteset. Nehezen bár, de ellenálltam a gofris és hot-dogos kísértőknek és még a dobozos kólára is nemet mondtam. Lelkesen róttam a pavilonok útvesztőit nagyapám társaságában, akit nem meglepő módon egész más csodák vonzottak mint engem. A pénz a zsebemben lapult. Az idő szállt. Vásárfia sehol. Hát szégyenszemre fúróhegyet már csak nem veszek kilenc évesen. Javában délután volt, amikor az egyik hétköznapinak látszó pavilon sarkában megnyílt aprócska féregjáraton keresztül egy másik időbe és egy másik galaxisba kerültünk.
Réges rég, egy messzi-messzi galaxisban... Csillagok háborúja! Anyám. Nem hiszem el. A saját szememmel láthattam, amint a Hoth jeges hómezőin vívják élet-halál harcukat a felkelők, azt is, ahogy az Endor holdjának égig érő fái között békésen megbúvó ewok falut támadás éri és ki tudja még mi minden egyebet, amit ifjonti elmém nem volt képes a nagy megrázkódtatástól megőrizni. Alig tudtam magamhoz térni a nagy ámulatból, ám nagyapámat "érthetetlen módon" nem nyűgözték le a diorámák. Valamit dörmögött a fajin fúróhegyekről és, hogy menni kéne, mer' bezár az egész kóceráj, aztán van egy pavilon, ahol a kiállított termékeket meg lehet vásárolni, ki tudja akad tán ott ilyen dzsedi bábú is vagy hogy is hívtad.
Obi-van szelleme nem hívta erősebben Luke-ot, mint engem a nagyapám. Éreztem, amint a mindenható erő szétáradt testemben és eltöltött egy új remény. Sietve száguldottunk a térképen jelölt épület felé, ahol kígyózó sorokban álltak az emberek. A várakozás örökkévalósága alatt megkísértett a sötét oldal. Elképzeltem, hogy épp a legutolsó figurákat gyömöszöli a nejlonzacskójába egy önelégült vevő, de ha van is elég, akkor meg biztosan csillagászati összegekbe kerül egy figura és hiába állok sorba a nyamvadt százasommal. Minden hiábavalóság ellenére kivártam a soromat.
Elképesztő szerencse, vagy tán egyenesen csoda volt, hogy mindössze 99 forintba került egy figura. A választék sajnos már nem volt ennyire mesés. Ha az emlékezetem nem csal, a teljes készlet Jabba udvartartásának 2-3 rosszarcú képviselőjére szűkült.
Én egy Nikto-nak lettem máig is boldog tulajdonosa, akit már hazafelé a vonaton kiszabadítottam plasztik börtönéből. A csomagolást nézegetve bőszen azt tervezgettem miként fogom a hátlapon szereplő többi 78 figurát is megszerezni. Nagyapám csak ingatta a fejét.
Gyönyörű!! :-)
VálaszTörlés