Gyűjtőtársak IV. - A francia kapcsolat

Talán a legelső magyar Star Wars figura rajongót - evör, sikerült egy vásárlás során megismernem. Szerintem sokan már találkoztatok élőben, "real-life" is vele, vagy valamelyik volt figurájával. Fogadjátok "Arnold" bemutatkozását és izgalmas történetét, melyben  vintage figura hegyekről, bolhapiaci "üzérkedésről" valamint hatalmas vintage vadászatokról is szó esik:

"A „Csillagok háborúja” univerzummal elég sajátosan kezdődött a kapcsolatom. Már kisgyermekként ellenállhatatlanul vonzódtam az űrhajós dolgokhoz. Imádtam nézni a „Deltát” és minden olyan műsort, filmet, könyvet, képet, egyebet, amin az „űr” volt ábrázolva valamilyen formában. Ha minden igaz, néhány Alfa Holdbázis epizód (akkoriban mehetett a tévében) megtekintése volt számomra az addigi gyermekkori élmények csúcsa. Akkoriban még csak 4-5 éves lehettem, moziban még egyszer sem jártam, azonban egyszer anyukám mesélt nekem egy filmről, azért, mert ismerve a fiát úgy gondolta, hogy én valószínűleg imádnám és meg kellene néznem. Nagyon izgatott lettem. Bár a címét is említette, mégis valahogy hibásan rögzült: így sokáig azt hittem, hogy az a bizonyos film, amit mindenképpen látnom kellene az Egri Csillagok.

Akkoriban a nagypapámtól gyakran kaptam ajándékba francia „PIF” és német „Fix und Foxi” képregény-magazinokat. Már önmagában a képregény (még ha nem is volt magyarul) nagyon nagy dolognak számított anno. Emlékszem, hogy a Batthyányi téri HÉV megállónál, az aluljáróban mindig lehetett ilyesmit kapni. Szerettem ezeket a képregény-újságokat. Külön érdekességük az volt, hogy a lapok között néha játékhirdetések bújtak meg. Ez idő tájt érkezhetett a francia és német mozikba a „Birodalom visszavág”, így néhány féloldalas nagyságú hirdetésen csodás űrjárműveket és játék katonákat hirdettek a „L’Empire contre-attaque” illetve a „Das Imperium schlagt zurück” feliratok alatt. Volt köztük ezüstszínű, fekete, és tojásformájú robot, szőke fiú, valamiféle fura, lapított jármű (ma már a nevét is tudom: Snowspeeder), négyszárnyú repülőgép (X-Wing), egy méretes ufo (Falcon) - ha a nagypapámat megkérdeztem a Falconról, váltig állította: „Az ott bizony egy repülő csészealj” - és számtalan egyéb izgalmas valami. Fogalmam sem volt, mik ezek, de így ismeretlenül is nagyon tetszettek.

A teljesség kedvéért meg kell jegyeznem: volt néhány 12”-es Doll (baba) reklám is, de azok már kevésbé tetszettek. Voltaképpen elmondhatom magamról, hogy a szerelem nálam már nem első, hanem nulladik látásra lángra lobbant, a gyújtópont ugyebár nem lehetett a film, mivel azt akkor még nem is láttam, hanem maguk a figurák (fényképei) okozták vesztemet. Akár az is megtörténhet, hogy én vagyok Magyarország első Vintage Star Wars figura rajongója „evör”! :) Akit érdekel itt és itt megtalálja a régi reklámokat szépen sorban, képregényszerűen.


1981 végén, vagy ’82 elején egy nagy, több oldalas reklámanyagot adtak az egyik magazinhoz. Ki lehetett hajtogatni és csatajelenetet ábrázolt valami hómezőn. Nagyon, nagyon tetszett. Helyrehozhatatlan hibát követtem el, amikor lelkesen megmutattam az anyukámnak. Nagyon megtetszett neki  is a kép és elkérte tőlem, hogy kirakhassa a falra a munkahelyén. Odaadtam. Ez, mint később kiderült fatális hiba volt. Az okokat a bemutatkozásom végén bővebben kifejtem, addig is: ha valakinek van ilyen  (a lenti képen látható)  poszter és nem ragaszkodik hozzá minden áron, akkor keressen meg!!! Biztosan meg tudnunk állapodni!!!

Majd eljött az a nap is, amikor apukám elvitt a moziba és végre megnézhettem „a Filmet”! Hamar kiderült, hogy ez bizony nem az „Egri csillagok” (az biztos egy másik epizód lehet), hanem a „Csillagok háborúja”. Az érzést nem ecsetelném, átéltétek ti is. A film persze feliratos volt, így egy szót sem érthettem belőle - habár apukám az elején még fel-felolvasott - de szöveg nélkül is egy életre belém égett a pillanat, amikor bedübörgött a filmvászonra a csillagromboló.

Tulajdonképpen sokkos állapotba kerültem. Innentől kezdve csak ez a film járt az agyamban: szalagos magnóról ezerszer meg kellett hallgatni a film zenéjét (a szüleim felvették valami rádióműsorból), mint később kiderült, ez nem is az eredeti filmzene volt, hanem a Galactic Funk, vagy mi a fene a Meco-tól. Biztos ismeritek, van benne egy rész, amikor R2-D2 csipog meg lézerpisztollyal lövöldöznek – na az a rész volt a kedvencem.

Az élmény után az óvodában mindig „Csillagok háborújásat” kellett játszani, egyfolytában X-szárnyúakat rajzoltam, meg a többi ilyenkor szokásos dolog. Természetesen felértékelődtek számomra a hirtelen megelevenedett PIF-es reklámok is, mert ekkor már tudtam: ezek bizony a filmmel kapcsolatos játékokat ábrázolják! Te magasságos ég! Minden vágyam az lett, hogy ilyen játékaim, figuráim legyenek – még belegondolnom is rossz, milyen hosszú időnek kellett eltelnie, mire ez a vágyam valóra válhatott.

Majd elfeledtem, anyukámat természetesen azonnal utasítottam, hogy a néhány hete kölcsönkapott posztert rögvest szerezze vissza! Itt szereztem az első lesújtó tapasztalatomat: a posztert egy életre elveszítettem! A magyarázat annyi volt, hogy sajnos technokollal (!!!) lett felragasztva az öltöző falára, így végleg le kell mondanom a poszterről. Természetesen soha többé nem láttam viszont. A veszteség nagyságát egész pontosan csak felnőttként tudtam meg, de ezt mint már ígértem, majd a végén ecsetelem.

Természetesen bőszen ostromolni kezdtem a szüleimet, hogy én bizony ilyen figurákat akarok, de nagyon. Hiába… 1982-ben képtelenség lett volna Magyarországon ilyesmit beszerezni. Matchbox, LEGO, és egy-két nyalánkság ugyan akadt „nyugatról” a dollár-boltokban és a maszekoknál, de Star Wars figuráknak nyomuk sem volt. Így kényszerűségből maradtam az (egyre gyarapodó) hirdetéseknél, melyeket gyakorlatilag rongyosra nézegettem.

1984 - bemutatták a mozikban a „Jedi visszatért”. A rajongás az egész országban a tetőfokára hágott, de figura még mindig sehol. Legnagyobb örömömre az egyik PIF-ben legalább találtam egy kisméretű, hajtogathatós figurakatalógust. Azóta már minden gyűjtő láthatott ilyen kis alakú, néhány oldalas in-pack katalógust. Az enyém mondjuk éppen Meccano-s volt, hiszen francia gyerekeknek szánták. Arról a bizonyosról van szó, amelyikben a Rancor és Jabba is láthatóak. Azért emlékszem ennyire pontosan, mert még az iskolába is magammal vittem és szerencsétlenségemre sikerült órán a pad alatt átadni egy óvatlan osztálytársamnak, aki olyan ügyetlenül nézegette, hogy a tanárnő elkobozta és a szemem láttára darabokra tépte! Majd belehaltam! Kétségbeesetten érveltünk, hogy de hát az, az enyém és nem azé a másik fiúé, de mindhiába. Jogtalan, méltánytalan és rendkívül eltúlzott büntetés volt ez. Az összetépett papír fecnik a kukában landoltak. Az óra végén természetesen mindet egytől-egyig kibányásztam és igyekeztem otthon, celluxszal rekonstruálni az értékes kincset. Ekkor még nem tudtam, de az első „real-life”, „real-time” kapcsolatom a Kenner világgal már nagyon közel volt!

A játszótéren néhány ismeretlen gyerek játszott valami vacakkal. Nem volt valami nagy szám, még csak nem is figura, csak a beható kép és katalógusnézegetési tapasztalataimnak köszönhetően esett csak le nekem is a tantusz: „Nini, az ott egy ewok kőhajító!” Figura nélkül, csak a kis csiricsáré harci eszköz a két bogyóval, de akkor is végre megvolt a „first contact”! Nem sokkal később még nagyobb élményben volt részem, amikor az egyik osztálytársam behozta a suliba az egyetlen figuráját, egy Boba Fett-et, nem akármi, és néhány percre még a kezemben is tarthattam. Nem lehet szavakba önteni, amit akkor éreztem, de még szavak nélkül is a mai napig élesen él bennem minden pillanata.

Nem sokkal később anyukám mesélte, hogy a városban (talán a Triál kirakatában) látott hasonló játékokat. Faggatásomra elárulta: a katonák között ott állt egy kétlábú lépegető is a filmből. A szüleim minimális (vagy az alatti) szociális érzékenységről tesz tanúbizonyságot, hogy sem a kirakatot nem láthattam a saját szememmel, sem egy nyomorult figurát nem szállítottak le, hogy állításukat alátámasszák. Viszont öles legenda kerekedett a suliban az állítólagos kirakat létezéséről, helyéről és (elképzelt) látványáról. Ha már a legendáknál tartunk, állítólag az Ecseri úti metrómegállónál is volt egy lelőhely és bár mi akkoriban a környéken laktunk, a lelőhelyet sosem találtam meg, mindenesetre pár éve egy gyűjtő is megerősítette a teóriát – ezt csak, mint apró érdekességet szúrtam közbe.

1985 - valamelyik barátomtól kölcsönkaptam egy Bossk hátlapot. Egy teljes hétig nézegettem. Fogalmam sem volt, mi az a Chewbacca Bandolier Strap, de kit érdekeltek ilyen apróságok! Az első saját figurámat (ha rögtön nem is Kennert) ez évben kaptam, bizony három hosszú évet kellett várnom eddig a pillanatig. Emlékszem, az apukámmal kint voltunk a Lehel téri piacon, ahol egy trafikban magyar figurákat árultak. A magyar sor akkoriban jelenhetett meg, így a trafik kirakatában az első két kiadott magyar figura a Yoda és a Darth Vader egyik verziója volt kitéve (egyébként ezek még, ha lehet így mondani, a „minőségibb” figurák közé tartoztak, az igazi „fekete leves” csak később jött…). Tehát ott várt rám Yoda és Darth Vader és én picit szomorú voltam, nem csak azért mert már akkor beláttam, hogy ezek bizony iszonyat gagyik, hanem inkább azért, mert apukám azt mondta: csak egyet választhatok! Természetesen a sötét nagyúr mellett tettem le a voksomat.

Ezt követően szépen lassan csak-csak megkaptam a többi magyar figurát is, volt köztük „paraszt Luke”, „paraszt Leia”, „Snowtrooper”, „Chewbacca”, „Threepio”. Töredelmesen be kell vallanom, minden problémájuk ellenére elég jókat játszottam velük. Még akkor is, ha néhány játszótéri fiú kigúnyolt, mondván, hogy ezek nem is valódiak! De akkor a nagyszájúak mutassanak már nekem egy igazit is! Mindenki csak beszél róla, én egyenesen megveszek értük, de sehol semmi az árva Fetten és az ewok harci eszközön kívül? Hát hogy is van ez?

A nagy ínségben valahogy elérkezett 1985 Mikulása is! Ez egy duplán nagybetűs ünnepnek bizonyult számomra, hiszen megkaptam végre az első IGAZI dzsedibábumat! ROTJ hátlapos Biker Scout! Nos, ismét gyermekkorom egy sokkos pillanatához érkeztünk, erre is az életem végéig emlékezni fogok. A figurát kibontás után tulajdonképpen agyonjátszottam. Szanaszét csiszatolódott a festése és a végtagokat is a végletekig kikoptattam, annyira lelkes voltam. A hátlapját agyonnézegettem és minden beszerzendő figurát bekarikáztam rajta. Buta dolog volt, mert azon vettem észre magam, hogy szépen lassan az összes figurát bekereteztem. Sebaj, erre egy vastagabb filccel nekiálltam bekeretezni a „nagyon fontos megszerezni” kategóriájú figurákat. Amikor a kezembe került egy angol szótár, képes voltam a hátlap összes angol szavát(!!!) magyarra lefordítani, különös tekinttel a figurák nevére és a mellettük található extra elnevezésekre (például: Gown, Battle Gear, Outfit, Hammer, Walrus, Sensoroscope, Removable Limbs, Power Droid, Death Squad Commander stb…). Illő megjegyeznem, hogy a figurát akkori legjobb barátaim anyukájától kaptam. A két cimbi is nagy fannak számított már ekkor, ők fejenként egy-egy figurával gyarapodtak: R2-D2 (szenzoros) és a Rebel Soldier (Hoth Battle Gear) képében. Ez utóbbi azért került a birtokukba, mert tévesen azt hitték, hogy Luke Skywalker-hez van szerencséjük. Nagy ünnep volt ez a számunkra, közös élmény! Voltaképpen gyerekkorom egyetlen Mikulás eseményére sem vagyok már képes visszaemlékezni, ezt leszámítva.

Amint kiderítettük, a figuralelőhely a békásmegyeri lakótelepen volt. Anno két sportbolt is működött itt, sportszereket, Adidas csukákat és olyan nyugati édességeket, mint a Mars csoki, a dobozos kóla, valamint márkás játékokat árultak. Minket az utóbbi két témakör érdekelt. Az egyik boltban 100 forint volt a figurák darabja, a másikban érthetetlen módon 150-ért adták őket. Nagy buzgalmunkban elhatároztuk, mivel úgyis együtt szeretünk leginkább Star Wars-osat játszani, gyűjtsük hát együtt a figurákat! Egy héttel később fel is kerestük az üzletet, természetesen a százforintosat, ahol csodás látvány tárult elénk: egy stand up-ra, magyarul bemutató állványra voltak felfűzve a dobozos figurák sorai. Rengeteg! Remegett a kezem és a lábam. Melyiket is válasszam? Nem bírtam ellenállni a csábításnak, és megvettem a leginkább áhított darabot - én is vettem egy szenzoros Artut (püff neked, közös gyűjtés). A barátaim pedig, ha jól emlékszem egy Hoth Han Solot és egy Csubit választottak maguknak.

Végre, nekem is lettek eredeti figuráim otthon. Ugyan még csak a fent említett kettő darab, meg a vacak magyarok, amiket ekkor már egyenesen utáltam, de ha összejöttem a haverokkal, akkor már elképesztő mennyiségű: hat figuránk volt közösen! Az új Artumat annyit tapogattam, hogy a matricájáról hamar elkezdett lekopni a festék, ezért gondosan celluxszal tekertem körbe a további kopásokat megelőzendő - szépen nézett ki, pláne, amikor már sárgulni kezdett a cellux.

A közös gyűjtés vége az lett, hogy összesen körülbelül hatvan figurát tudtunk felvonultatni, így hatvanszor csaphatta meg az orrunkat az a legendásan finom, Kenner féle, frissen bontott figura-műanyag szag. Ezt az érzést sok mai gyűjtő csak mások elbeszéléseiből ismeri, hiszen manapság már igen drága úri huncutságnak számít hódolni a figura bontós-szaglászós hóbortnak. A hatvanból olyan 20-25 volt a saját tulajdonom. A Stormtrooper például csak nekik volt meg, de annyira szerettem, hogy néha kölcsönkaptam, hogy azzal aludhassak. A sajátok ezek lehettek: Hoth Luke, Skiff Lando, Boba Fett, C3PO, Hoth Leia, Ugnaught, IG-88 (főleg a 2 fegyver miatt esett rá a választás), A-Wing Pilot, Wicket, B-Wing Pilot, Bespin Luke, Nikto, Chief Chirpa, AT-AT Driver, Endor Han Solo, Barada, Imperial Dignitary, Yak Face, Nikto, Prune Face, és akik nem jutottak most eszembe.

Sajnos egy idő után kezdtek kifogyni az üzletek. A végén már csak Tri-Logos Yak Face és Imperial Dignitary volt kapható, de őket nem szerettük, mert nemigen látszódtak a filmben, és a Dignitary-val amúgy sem lehetett mit játszani. Azért ezekből is vettünk szükség törvényt bont alapon, fejenként rögtön két-két darabot. Jaj szegény fejünknek, fel is bontottuk őket. Figyelem, az üzletben ezekből még hegyekben álltak a készletek! Tudom, jobb bele sem gondolni… Ezután az egész befulladt.

Újpesten, az uszoda mellett egy trafikban, láttam még figurákat, 150-ért adták darabját. Innen lett meg a Threepio és a Bespin Han Solo, de aztán tényleg vége lett. Befejeződött a gyűjtés. Egy másik barátomtól még sikerült elkunyiznom egy Stormtrooper Luke hátlapot. A történetnek az a fő érdekessége: fogalmam sem volt róla, hogy ilyen figura egyáltalán létezik, pláne, mivel maga a figura még a saját hátlapján sem volt megemlítve! Sok évvel később láthattam csak a saját szememmel ezt a figurát.

Arra emlékszem még a vintage korszak végéről, amikor később Bécsbe mentünk a szülőkkel a kiváltott valutakeretből videót venni, az egyik műszaki áruházban egy nagy vödörnyi ROTJ Hammerheadet láttam. Ki tudja, hogyan kerülhettek oda a Gorenje hűtőszekrények mellé? Mindegy is, fillérekért adták őket. Csakhogy ekkor már nem érdekelt annyira a dolog, így nem is vettünk belőlük. Kár, tucatjával lehetett volna MOC Hammerhead-hez jutnom! Utólag visszagondolva az egész családi valutakeretet ezekbe a figurákba kellett volna befektetni.

Egy ideig még játszogattunk a figurákkal. Mondanom sem kell, lelkesen csereberéltük is őket, hiszen békáson azért jó néhány más gyerkőcnek is voltak Star Wars játékai. A G.I. Joe láz kitörése különösen jót tett a cserének! Az új kedvencek még profibbnak tűntek, csak persze közel sem volt meg az a feelingjük, mint a régi dzsedibábuknak.

Aztán hirtelen én is felnőttem. Apámmal kimentem a Petőfi Csarnok (PECSA) bolhapiacára, ahol ekkor már jó pár használt játékokkal kereskedő ember működött. Apám meg is jegyezte: „Na, itt eladhatod a megunt játékaidat!” Így is lett! Egy téli napon, reggel hétre kimentem, kipakoltam és 7 óra 10 perckor már meg is érkezett az a bizonyos kucsmás bácsi. Egyben megvette az összes figurámat. Azt hittem az évszázad biznisze volt ezeken ilyen gyorsan és ilyen ügyesen túladni. Darabjáért 60 forintot kaptam, ami egyben azért igencsak jól mutatott akkoriban (a’sszem 1987-et írhattunk), de abban a pillanatban meg is bántam a dolgot. Nem volt jó érzés elválni a kedevs figuráimtól. Pláne nem úgy, hogy addigi féltett kincseimet a kucsmás bácsi azon nyomban vitte is a saját asztalához, és egy részét beöntötte a nagy közösbe, míg másokat nyomban kitett a pultjára, de darabját már egy kerek százasért. Még utána is akartam kiabálni: „De hát az A-Wing Pilot fegyvere olyan pici, hogy így biztos el fog keveredni!” - de nem bírtam a torkomat szorító gombóctól.

Ez megint egy olyan momentum volt, amit örökre megjegyeztem, és tanultam belőle, hiszen legközelebb már én is csináltam egy saját játékpultot! A kucsmás bácsitól, illetve a sok egyéb eladott játék után kapott összeget befektettem! Törzsasztalom lett a bolhán. Meg sok haverom, akikkel korán reggel „lecápáztunk” mindenkit, pont úgy, ahogy a kucsmás bácsi egykor engemet! Rengeteg Star Wars és egyéb játékom volt készleten, adtam-vettem őket. Temérdek dzsedibábu ment át a kezem alatt, talán több száz is, és százával a medzsók, a Masters figurák, és az ekkor legmenőbbnek számító G.I. Joe-k. Ekkor került hozzám életemben először egy X-szárnyú is, amit hónapokig nem volt szívem értékesíteni, inkább hagytam a polcomon díszelegni. Aztán a dzsedibábu biznisz szépen lassan behalt, mivel lankadt az érdeklődés, hiszen ez már a 80-as évek vége volt.

Időközben megbarátkoztam a kucsmás bácsival, meg a fiával. Náluk még megcsodálhattam egy vintage Anakin-t, amit, akárcsak ők, ott kint láttam először életemben. Végre lettek egyéb Star Wars járműveim is, de ezeket már csak árunak tekintettem. Árunak, amelyeket ráadásul egyre nehezebb eladni, mert mindenki G.I. Joe-t akart. Ekkoriban 100 forintért ment a bontott dzsedi, dobozzal, bontatlanul csillagászati áron: 150-ért is lehetett adni őket, de a dzsókat 200-ért elkapkodták. A Masters figurákért fénykorukban akár 350-et is el lehetett kérni, de ez a mánia még hamarabb kifulladt. Az X-szárnyút az utolsók között sikerült eladnom, alig kaptam érte 1000 forintot, pedig csillivilli vintage X-Wing volt ám, hibátlan állapotban. Ha lehetne, ma már szívesen visszavásárolnám ennyiért.

Miután a dzsó is meg úgy „en bloc” minden a kifulladt a pecsában sajnos a szabadidőmmel együtt, ki is szálltam a bizniszből (1990-91 környékén).A piacos korszakban anyagilag nagyon el voltam eresztve és élveztem is. A figurák olcsón jöttek, picit drágábban mentek, mindenki jól járt, talán valaki közületek még vásárolt is nálam. Hát ennyi, jó kis időszak volt ám, bár jóformán semmi sem maradt, csak a megkeresett pénz, de az sem sokáig. A bolhás pénzből vettem egy számítógépet (AMIGA 500), meg menő ruhákat és elkezdtem érdeklődni a pop biznisz, valamint egyéb tinédzser kori feleslegesség (pl. a lányok) iránt. Igen, ekkor már középiskolás voltam, szóval tanulni is kellett néha.

Hosszú ínséges időszak következett. A Star Wars filmeket meg a témát ugyan továbbra is kedveltem, de a kilencvenes évek eleje nekem már inkább a Depeche Mode-ról szólt. Az évtized derekán kezdtem újra képbe kerülni, mivel hozzáláttam a Star Wars makettezéshez. Azután megalakult a Star Wars fan club a Pecsában, ahol ismét megismertem a gyűjtőszenvedélyt. Újra nekiálltam figurákat gyűjteni a feeling miatt.

Megvettem az összes kapható új kiadású figurát, meg amit tudtam vintage-ek közül is összeszedtem. Sok ismerőstől is elő-elő kerültek régi gyűjtemények a pincéből, amelyek szerencsére végül nálam landoltak. Az új figurák gyűjtését hamar elhagytam, mert beláttam, hogy ördögi kör, és ezután már csak a régi játékokra koncentráltam. Ez utóbbiakat ekkor már csak arany árban lehetett beszerezni. Nem értettem, mi lehet olyan érdekes és értékes a Yak Face-en, amikor nekünk abból anno gyerekkorunkban kettő is volt, meg még vagy egy tonnányi később a Pecsa bolhapiacán.

Ebben az időszakban tudatosult bennem: mi is az a Last 17, meg a többi érdekesség, kuriózum. Fátyolos szemmel nézegettem életem első Amanamanját, az első Poncho Luke-ot, General Lando-t és Stormtrooper Luke-ot. Ezek a figurák korábban nekem egyszerűen kimaradtak, így teljesen új információt jelentettek. Elkapott a gépszíj, újra élveztem a gyűjtést. Azonban a magyar viszonylatok között anyagilag ezt sem igen bírtam volna, ezért inkább kijárogattam külföldi börzékre, illetve ebay-ezni kezdtem.

Ma már ott tartok, hogy az összes figura megvan loose-ban, minimum C-9 állapotban. Néhány érdekes verzióm is van, kevéske bontatlan és pár jármű. A külföldi kapcsolatoknak hála, folyamatosan adok veszek figurákat, gépeket és akár komplett gyűjteményeket is. Nagyon sok magyar gyűjtőhöz is kerültek már tőlem származó darabok - ezen blog gazdáját is tranzakció kapcsán ismertem meg.

Úgy van ez, hogy miután meglett mindenem, hiányzani kezdett a vadászat élménye. Folytatni akartam a „gyűjtögető életmódot”, életet akartam vinni a kollekciómba. Éppen ezért néha még arra is hajlandó vagyok vetemedni, hogy a saját gyűjteményemet megritkítom, így a hiány újra inspiráló hatása alatt izgalmasabbá válik a gyűjtés. A lécet az előzőnél mindig picit feljebb teszem. Nagyon élvezetes egy-egy nagyobb szállítmányból kitúrni a nekem tetsző darabokat, és ha végre találok olyat, ami szebb, mint az én meglévő példányaim, akkor az napokra boldoggá tesz. Kiváló érzés az is, amikor a „zsákmányaim” által egy másik ismerős gyűjtő kollekciója válik teljesebbé. Valahogy így sikerül ötvöznöm a jelenben a kora gyerekkori gyűjtés és a pecsás vad, figurabizniszes évek izgalamait.

Fenti okokból az elmúlt huszonegynéhány évben talán ezernél is több figura mehetett át a kezem alatt. Akinek vannak még hiányosságai a vintage gyűjteményében, az bátran keressen meg, hajlandó vagyok megválni a gyűjteményem szinte bármely tagjától, hiszen hamarosan úgyis érkezik egy újabb szállítmányom és talán az eladott figura is benne lesz, még szebb állapotban mint valaha!

Máig jó szívvel gondolok vissza a 80-as években látott PIF figuraképekre. Kedvenceim azóta is az akkor és ott látott figurák, főleg a Hoth téma. Ígértem, hogy a bemutatkozásom végén erre a PIF ügyre még visszatérek. Nagy szerencsémre jó néhány PIF és Fix und Foxi újság a mai napig a birtokomban maradt. Belőlük, ollóval kivágva ugyan, de számos figura reklám kép is valahogy megmaradt. Valamint, azóta sikerült néhány hiányzót is (újra) beszereznem - természetesen arany árban. Nem tudom, tudjátok-e, de ezek a reklámok voltak anno a legkreatívabb figurareklámok! Ezek nem csak az USA-ból átvett katalógus képecskék, hanem gyakran egyedi beállítású fényképek, sőt az egyik komplett képregényként is felfogható. Igazi unikum!

Ja igen, és végezetül az anyukám által „elherdált” poszterről is ejtek pár szót. 2006-ban az ebay-en véletlenül megláttam egy ugyanolyan poszter! (Feljebb ugye már mutattam egy képet is róla) Azt hittem, betojok! 26 éve nem láttam ezt a képet, de mint írtam az elején, a kép látványa kitörölhetetlenül, örökre bennem maradt és az ebay-en az első pillantásra felismertem.

Egy francia fiú árulta, indultam is a liciten, de irreális lett az árverés vége, pedig egy darabig tartottam a lépést, igaz hiába. Csak, hogy átérezzétek, egy pont ilyet ragasztott ki anno anyukám technokollal a falra! Tulajdonképpen gyűjteményem legelső darabja lehetne a gyűjteményem egyik legértékesebb és legritkább darabja egyben, és akkor az erkölcsi értékét, az érzelmi többletet, a poszter „mérföldkő” voltát még nem is számoltam.

Hobbimmal kapcsolatosan elkövethető legnagyobb hiba volt ezt a posztert így „elkótyavetyélni”. Időnként mai is járok arra, ahol anyám egykoron dolgozott. Nagy építkezések vannak ott, meg házbontások. Ösztönösen mindig nézem az összedőlt házak szerteszét heverő romjait, hátha köztük van az a darab fal a képpel, amire anyu anno felragasztotta ezt a posztert!

További apró érdekesség, hogy az ominózus árverést rendező francia fiúval is összebarátkoztam azóta, rengeteget leveleztünk, és Ő még egy könyvet is írt erről a témáról, a francia kiadású Miro Meccano figurákról és hátterükről. A könyvet el is küldte nekem dedikálva, méghozzá az említett poszter reprodukciójával együtt. Meg is mutatom akkor már, íme, itt bele is nézhettek: From Meccano to Tri-Logo. A „Testimonials”-ban van is tőlem egy bejegyzés. Hát, ettől a fickótól tudom, hogy az áhított poszterem egy iszonyatosan ritka dolog és nem sok maradt fent belőle. Ő általa vagyok ennyire kikupálva a szívemnek oly kedves, korabeli francia figurákat övező reklámhadjáratból, amely szikraként gyújtott tomboló lángra bennem anno valamit, amiről csak jóval később tudtam meg, hogy tulajdonképpen micsoda. De akkor nagyon…"